A szívünket úgy kell elképzelni, mint egy repülő hajtóműveit. Ha egy elromlik közülük, akkor a repülőnket sokkal nagyobb erőfeszítéssel tudjuk csak a levegőben tartani. Ha a szívünk egy része elhal, akkor annak teljesítőképessége gyengül, képtelen lesz kellő mennyiségű oxigént pumpálni a szervezetünknek, ettől pedig magunkat gyengébbnek, sebezhetőbbnek érezzük.

Mindenki tudja, hogy veszélyben van, mégis csak kevesen tesznek ellene

Ma Magyarországon a halálozások több mint feléért a szív- és érrendszeri betegségek okolhatók. Azaz minden második honfitársunkat emiatt veszítjük el.

Még fájóbb az a statisztika, hogy pontosan tudjuk, hogy egy kis életmódváltással segíthetnénk szívünk működését, mégsem tesszük. Olyan ez, mintha az Óceán közepén úszkálnánk, mikor megérkezik egy mentőhajó, hogy felvegyen minket, de mi nem kérjük a segítséget. A hajó elmegy, mi pedig ott maradunk egyedül, és idővel elsüllyedünk.

Hol kezdődik a megelőzés?

Kedves Olvasó, szedhetjük mi a legfelkapottabb, legdrágább gyógyszereket is, ha nem mondunk le a dohányzásról, állandóan zsíros, nehéz ételeket eszünk, nem mozgunk semmit, a szívünk egy idő után így is felmondja a szolgálatot.

Éppen ezért minden gyógyszer, természetes táplálék-kiegészítő, akkor ér csak valamit, ha képesek vagyunk változtatni az életmódunkon.

Mi történik pontosan a szívünk körül?

A stressz, a zsíros ételek, a mozgásszegény hétköznapok, a dohányzás lassan megemelik a vérzsírszintünket. Egy ideig szervezetünk küzd a változások ellen, aztán egy nap átbillen egy határvonalon, megjelennek a kellemetlen tünetek:

  • A szédülés;
  • A mellkasi fájdalom;
  • A fáradékonyság;
  • A légzési nehézségek;
  • A rossz erőnlét;

Ezt annak köszönhetjük, hogy…

  1. Először a koleszterin és a többi káros anyag lerakódik az érfalon.
  2. Ettől az érfal megvastagodik.
  3. Szó szerint eltorlaszolja ezzel a vér útját.
  4. A vér nem tud kellő mennyiségű oxigént szállítani a szervezetünkben.
  5. Később a megvastagodott érfal meg is repedhet.
  6. Vérlemezkék rakódnak rá.
  7. Így teljesen elzárja a vér és vele az oxigén útját.
  8. És végül bekövetkezik az infarktus.

Sajnálom, hogy nem tudok olyan csodaszert bemutatni Önnek, amit, ha bekap, akkor nem kell mozognia rendszeresen, megfelelően étkeznie, kerülnie a cigarettát és a stresszt. Például egy étrend-kiegészítő képes arra, hogy megerősítse a szervezetét, energiával töltse el, de az egészséges élet megteremtéséhez elsősorban Ön a legjobb gyógyszer.

Szólj hozzá Te is!

Az E-mail címét semmilyen körülmények között nem tesszük közzé!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title="" rel=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Szeretné, hogy fényképe megjelenjen a hozzászólásánál? Regisztráljon a Gravatar oldalán, így e-mail címe alapján automatikusan megjelenik fényképe is!